8.rész - They don’t know about us

Sziasztok! Meghoztam a 8.részt. Juhéééé:D Remélem tetszik...Kicsit elfajultak a dolgok Mirandával de remélem tetszik^^ Ne feledjetek komizni és pipálni. FELIRATKOZNI SE FELEDJETEK Illetve ha szeretnétek látni az előzetesét ennek a résznek tegyétek meg ezen  a linken. Remélem megnézitek!:) Jó olvasást!! xx
http://www.youtube.com/watch?v=HCWnNEaaaoM&feature=youtu.be

Már előre sírtam, sírtam mert féltem. Louis ott állt mellettem csendben, mosolyogva. Újra próbálkoztam s menekülni akartam. Sophia újra belém karolt majd suttogta.

-          Hova mész? Harry mondani akar valamit!

-          Megnézem Drew alszik e már. Majd visszajövök. – nyugtattam.

-          Nem mész te sehova. Én fektettem le az öcséd, szóval már alszik.

Remegtem mint egy kocsonya. Elsápadva állok ott miközben Harry feltápászkodik a fotelból. Liam mellette kacag s közben faggatja mit is szeretne mondani.  Senki se tud rólunk Hazzaval. Senki… Megvakartam nyakamat majd a szememet a szoba egyik sarkából a másikba meresztettem.

-          Nos, azért állok most itt ki, pont halloweenkor, hogy elmondjak egy dolgot, amit szerintem tudnia kell majdnem mindenkinek. Főleg Louisnak.

-          Úristen….- mormogtam az orrom alatt.

-          Bár tudom, nem kellett volna ezt tennünk Mirandával, de hát megtörtént. Szerintem ezzel semmi probléma, mert érzem, hogy ő is azt érzi irántam amit én. Louis, barátom…

-          Mondjad..Kezdek ideges lenni!! – húzta meg száját Lou.

-          Lefeküdtünk Mirandával.

Meredt szemekkel állok ledermedve. Mindenki engem néz mérgesen. Főleg Ő. Nem tudtam megszólalni, nem tudtam mit csinálni. Sophia is rám pillantott, majd ő is ráncolgatta homlokát. Elindultam Louis felé aki ekkor már az ajtó kilincsét markolta.

-          Louis, beszéljük meg! Én.. én… - próbáltam magyarázkodni.

-          Tudod, én azt hittem szeretsz..De tévedtem. – nézett szemembe miközben kilépett az ajtón.

Zokogni kezdtem majd Harry felé siettem. Dühös voltam rá, legszívesebben egy pofont lekavartam volna neki. De úgy hogy azt az egész világ lássa. Megálltam majd üvöltözni kezdtem.

-          Muszáj volt?! Muszáj?! Hogy lehetsz ilyen önző? – ordítottam miközben erőből ellöktem.

-          Nagyon sajnálom Miranda!

-          NEM! Takarodj ki a lakásomból.

-          De..

-          MOST!!

Elküldtem őt is. Ott álltam a tömeg közepén. Niall, Liam meredt szemmel figyel és várja a magyarázatot.

-          Ez mi volt?? – faggatott Niall.

-          Sajnálom..De…-nem fejeztem be a mondatot. Felrohantam a szobámba s az ágyra vágódva sírtam. Sírtam egész este.  

Vajon mit csinálhat most Ő? Mi lehet vele? A hasamra gördültem és a párnába nyomva fejem újra sírni kezdtem. Órák hosszat ott gubbasztottam az ágyamon a sötétben. Néha-néha felnéztem az egyik közös képünkre és újra elgördült. Ekkor halk léptekre figyeltem fel,majd az ajtóm alatti kis résen két láb. Megtöröltem arcom majd mosolyogni próbáltam. Reméltem hogy Louis az.

-          Miranda..Bejöhetek? – kérdezte Zayn.

-          Gy…Gyere. – dadogtam. Ő nem volt ott amikor Harry mindenki előtt megalázott. Miközben besétált, azon járt az eszem, hogy ez után az eset után mi lesz velem? Mi lesz, ha véletlenül megint elkövetek egy súlyos hibát? Lehuppadt mellém Zayn és rákérdezett:

-          Mi történt? Látom hogy sírtál. Nem tudsz átverni…

-          Semmi..Csak tudod, Louis szakított velem.

-          De miért? Olyan jól elvoltatok, úgy tudtam ő szeretett. Idézem őt, azaz ezt mondta egyik koncertünkön: „Egyetlen értelme van az életemnek, ő. Az a lány aki elcsalta a szívemet, akit tisztán szeretek. Imádlak Miranda!”

-          Úristen…- sírtam el magam újra.

-          Nyugi! – karolt át és nyugtatott.

Nem maradhatott sokáig, neki is dolga volt. Elment és egyedül  maradtam. Egyedül a nagy lakásban. Csak némi szellő susorgott a hátam mögötti ablakon befelé. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam azt. Kiléptem a szoba ajtón és miközben lépegettem a csiga lépcsőn lefele, valaki csengetett. Lépteimet felgyorsítva mentem előbb a konyhába, hogy cukorkát készítsek, mert ilyenkor csak kis gyerekek jöhetnek.  Kinyitottam az ajtót. Egy ismeretlen lány állt előttem, hosszú fekete hajjal. Szemöldökét felhúzta majd engedély nélkül, félrelökve besietett a nappaliba.

-          Elnézést, de hogy képzeli hogy csak így betör a lakásomba?

-          Jaj, bocsáss meg. Nem állt szándékomba. – röhögött.

-          Mit akarsz?

-          Csak beszélgetni. Beszélgetni valamiről illetve valakiről. – válaszolt gúnyosan.

-          Jól van, mondd. De gyorsan.

-          Nyugi, csak egy kérdés. Te vagy Louis barátnője? – meredt rám rideg tekintete.

-          Miért? És te ki vagy?

-          Én Louis legjobb barátja,  természetesen a srácok után. De kérdeztem valamit!

-          Igen, azaz hogy az voltam ma estig… - forgattam szemeim.

-          Oh, igen? Jah, és még valami!! – nyúlt a táskája mélyébe majd előrántott egy pisztolyt.

      -          Héé! Héé!! Nyugi, csak semmi hirtelen mozdulat.                 Nyugi, tedd azt le. – kezdtem kiabálni aggódóan.

-          Csak hogy tudd ki is volt a gyilkosod. Doran. És én nem kedvelem azokat az embereket akik a barátaimat megsértik.

-          Nyugi…Kérlek tedd azt a stukkert a földre. Nincs szükséged rá!! – nyugtattam.

-          Boldog Halloweent!! – húzta fel görbe száját majd meghúzta a ravaszt. Csak annyit tudtam mondani; 

-          Neeeeeeeeeeeeee!

-          Ne félj, nem fog fájni. Émelyegni kezdesz majd lassan elveszted az irányítást a testeden. Ekkor összeesel, mint egy rongybaba, és minden elsötétül.. – szólt, s utolsó szavát már csak visszhangban hallgattam.

Fájt. Fájt minden. A seb és a szívem. Senki sincs itt, aki vigyázhatna rám.  Vérzek. Vérzek mint egy agyonvert ember. Mielőtt a szempárom lecsuktam még nyőgve felszóltam;

-          Louis!Louis!Louu…