7. rész - Halloweeni szerelem

Sziasztoooooooook! Igen meghoztam a 7.részt, így betegen is. Remélem jó lett. Bár a halloween igazából a végén válik igazán fontossá, de remélem az eleje is elég izgalmasnak ígérkezik.:) Köszönöm a 10 feliratkozót megint!:D  Ne feledjetek el megjegyzést írni ill. pipálni. :) Meglepetésként mostantól minden résznek meglesz a maga könyvborítója hisz, ez egy könyv csak virtuálisan!:) Kíváncsi vagyok azért, kik / hányan vennék meg ha könyv lenne :) Jó olvasást ehhez a részhez is!:)) xx 

Az ajtó előtt álltunk már, mikor táskámba belenyúlva kerestem valamit.

-          Louis! Nincs meg!

-          Micsoda? – faggatott.

-          Hát a.. a… Nem jut eszembe a neve.. – mondogattam a fejemet fogva.

-          Smink?

-          Nem!

-          Telefon?

-          Nem!!!

-          Őőőő…Megvan!! A lakáskulcs? – mosolygott fel reménnyel de ekkor:

-          NEM! – vágtam közbe újra.

Megfordultam majd felfutottam a lépcsőn. Louis csak nézett, nézett előre nagy szemekkel, nem értette mi is van. Beléptem a szobámba és idegesen, sietősen végig néztem a szobán. Az ágyamon a díszpárnák szép sorban, ahogy kell sorakoztak végig a puha paplanon. Ekkor észhez kaptam, majd nagyokat lépve oda léptem ahhoz. Szép-szép, de kell nekem valami onnan. Gondolkodás nélkül lesöpörtem karommal a tollas párnákat. Itt sincs. – szóltam fel. Nem volt se időm, se energiám hogy ott maradjak még ágyazgatni úgy hogy siettem is le újra.

-          Mit keresel? Talán tudok segíteni!..megint…- szólt fel Louis.

-          Jól van, csak a fülbevalóm. Amit felakartam este venni.

-          Minek az? Itt van ez. – nyúlt a farzsebe felé, majd előhúzott egy kis dobozt.

-          Mi ez??? – kérdeztem, de már idegesebben.

-          Nyugi..Nem gyűrű. – röhögte el magát.

-          Gondoltam.. – fújtam ki a bennem lévő levegőt s ő folytatta:

-          Ezt tegnap késő este vettem neked. Igazából estefelé akartam odaadni, halloweenra de… Most nagyobb szükséged van rá.

-          Köszönöm Lou. – szóltam fel s újra neki indultunk.

Alig nyitottam ki az ajtót de már is halk beszédre figyeltünk fel.  Hatalmas fények, hatalmas sikítás. Csak egy vacsora lett volna, egy ártatlan vacsora kettesben valahol egy szép helyen. Már én se léphetek ki a lakásból anélkül, hogy a lesi fotósok lefotózzanak engem, minket. Bár ez nem is lenne gond, had tudják ki is vagyok. Louis a kezembe nyomott egy napszemüveget és elindult. Én utána. Tetszett a merészsége, hogy nem szégyellt a nagy világ elől. Beszálltunk a sötét autóba és elindultunk. A kocsi párás üvegére rajzolni kezdtem. Louis felém nyúlt majd gyengéden magához húzott. Átkarolta derekamat majd lassan, félve megcsókolt. Kezemet a tarkójára tettem s lassan végigsimítottam azt. Hosszas csókba kezdtünk, alig engedtük el egymást. De ekkor megérkeztünk az étterembe s véget ért. Elszakadt szája az enyémtől. Nyakkendőjét gyorsan megigazítottam majd kiszálltunk a járműből. Besétáltunk a hangulatos kis vendéglőbe majd helyet foglaltunk az egyik megterített asztalnál. Rendeltünk ételeket s közben jól elcsevegtünk.  Jól éreztem magamat aznap. Loui mindent elkövetett azért, hogy tökéletes legyen az este, és sikerült is neki.

-          Ízlett a vacsora? – kérdezett.

-          Igen, finom volt. Megtudnám szokni az ilyen ételeket.

-          Hidd el, ha rajtam múlik ebben az étteremben vagy máshol sokat fogunk együtt enni…vagy is remélem. – mondta s közben lesütötte tekintetét.

Egymásra mosolyogtunk majd Ő kérte a számlát.

-          Hagyd csak, majd én kifizetem a részemet. Elvégre nem foglak kizsákmányolni, meg másrészt ez az első randi, ne menjen a Te tárcád kárára. – szóltam fel.

-          Nem. Én hívtalak meg ebbe az étterembe, én is fizetem ki az ételed.

-          Köszönöm…

Felálltunk a helyünkről s kifelé siettünk az épületből. Hazafelé indultunk, újra. Megköszöntem neki számtalanszor a mai éjszakát, a mai vacsorát.

-          Louis, kitettél magadért. Köszönöm még egyszer ezt a gyönyörű vacsorát.

-          Miranda, nem kell ennyiszer megköszönni, én köszönöm hogy eljöttél velem.

A ház ajtaja álltunk teljes csendben. Csak a tücskök zenéltek miközben a hold fénye világította meg arcunkat. Átöleltem Louist újra s megfordultam hirtelen, majd beléptem a küszöbön majd halkan elköszöntem tőle.  A lakás ajtót is szép csendben zártam, ne hogy a szüleim felkelljenek. Nem szóltam nekik, nem tudtak róla hogy én ma este kivel és hol lehettem. Titokban, lábujjhegyen lépkedtem fel a nyikorgó lépcsőn, majd gyalogoltam végig az öreg parkettán.  Óvatosan nyitottam ki szobám ajtaját s vonultam az ágyam felé. Ledőltem arra s boldogan hunytam le a szememet.  Másnap hangos ordibálásra figyeltem fel. Azt hittem lentről jött, de nem. Egy alak a fejem fölött üvöltözött.

      - Jaj ne már.. Még alszok.. -  mondtam nyűgösen.

Kinyitottam szememet majd dörzsölni kezdtem azt. „Kivagy?” faggattam, hisz még mindig homályosan láttam. Még egyszer megdörzsöltem szemem és már tisztán láttam a személyt. A barátnőm volt az. –Sophia-

-          Ma van Halloween! Kellj fel! Bekell vásárolni a nagy bulira este. – diktálta a teendőket gyorsan.

-          Milyen buli? Mi van? – ültem fel az ágysarkára és folytattam: - Nem is lesz buli!

-          Dehogynem. Akkor a srácok nem szóltak!

-          Milyen srácok? – értetlenkedtem.

-          Jaj Mir. Ne csináld már… - húzta fel a szemöldökét.

-          Jól van, tudod hogy reggel nem vagyok annyira „okoska”.

-          Na mindegy, gyerünk felkelni még mindig vásárolnunk kell!

Nagy nehezen kikászálódtam a puha ágyból és indultam a fürdő felé, hogy legalább egy kicsit is felfrissüljek.  Le vánszorogtam a lépcsőn majd Sophia újra előttem termett és már rángatott kifelé. Ő választotta a helyszínt, ahol a legjobb lenne bevásárolni, „hisz nem mindegy milyen bulit csapunk egy ilyen fontos napon.”– mondta ő.  Boltról boltra rohangáltunk hogy végre meglegyenek a szükséges kellékek – beleértve a jelmezt és az ételt -.  Órákig mászkáltunk az épületben mire végre megtaláltuk az ideális cuccokat. Haza értünk és a holmikat a nappaliba szórtuk.  Niall és Harry a konyhában kutakodott miközben Louis és Zayn a spejzba pakolászott. Liam Drew-al játszott. Sophia a zacskókat fejre állította majd akaszgatta a  díszeket a ház minden csücskében. Oda lépkedtem Louhoz majd csendben átkaroltam hátulról.

-          Mit kerestek? – kérdeztem halk hangon.

-          Lufikat.

-          Itt biztos nem találtok. Zayn te is tudhatnád hogy fent vannak a tetőtérben. Menjetek. – mosolyogtam rájuk. Louis már el tűnt mikor Zayn karon csípett majd félrehúzott.

-          Ugye minden rendben van köztetek Louval?

-          Igen. Miért? Tudsz valamit? Én nem tudom.. Vagy mivan? – dadogni kezdtem.

-          Miranda! Mi történt? Miért kezdtél el mindenfélét hadobálni? – ráncolta össze szemöldökét.

-          Semmi. Csak azt hittem hogy valami gond van. Mármint szerinted.

-          Ja nem. Na de megyek mert kétlem hogy Ő maga megtalálja azokat a lufikat.

Nagy kő esett le a szívemről amit belülről hallottam is koppanni. Majdnem elmondtam, majdnem kicsúszott a számon ami Harry és én köztem történt. Senki se tudhatja meg. Még nem.. Így nyugtattam magam miközben én is a konyhába csoszogtam. Harryt láttam csak, Niallt pedig nem.

-          Niall?

-          Itt vagyok..aww..a hűtőben.

-          Mit csinálsz te ott?  - röhögtem el magam.

-          Anyukád nagyon finom tortát tud sütni, egyszerűen mennyei.

-          Ugye tudod hogy az a bulira van? – kacagtam.

-          Hoppá. – nézett ki a fridzsider ajtaja mögül krémes szájjal.

Jól indult a parti. Még ha nem is teljesen kezdődött de már a készülődés hangulatos volt. Itt volt az ideje közben a sminkelésre, a beöltözésre. Sophiával felvonultunk a szobámba és elkezdtük maszatolni magunkat. Fél órával később már készen is voltunk, miközben a buli lent már nagyban zajlott. „Elkezdték nélkülünk. Kedvesek..” - mormogtam.

Lelépkedtünk és mi is neki kezdtünk ünnepelni. Minden tökéletes volt, minden szép és jó. De Harry egyszer csak felszól. Felszól olyan dologról amit nem szabadott volna. Nem volt részeg. Pusztán elege lehetett a titkokból. Botrányt kavarni még mindig úgy tud mint régen? Nem akartam végig nézni, de Sophia nagyon kíváncsi volt és visszatartott a meneküléstől. A számhoz kaptam a kezem és már könnyezni is kezdtem…                                                                               

                                                                           

Ha könyv lenne: