1.fejezet - Vasárnap

Hamarosan éjfél. A kinti várost a sötét köd borítja be.  A hold fent a fekete tengerben úszva világít be a párás szoba ablakán. A heverőn fekve elgondolkodok, miközben a nyugtató zene járja át az egész testem.  Néha úgy érzem, hogy a dalok rólam szólnak. S míg ezeken a dolgokon rágódok a szemem szép lassan csukódik lefele. Kora reggel, mikor már a napfény világít felém, lassan én is ébredezni kezdek. Halk léptekkel megyek lefele a lépcsőn, és egy pillanatra a konyhába lesek. Az orromba a finom reggeli illata száll, s a forró kakaó hívogatóan gőzölög az asztal sarkán, épp úgy ahogy szeretem. Belebújtam a papucsomba és a fürdő felé vettem az irányt.  Letusoltam, hogy frissen – üdén kezdjem a napot. Később újra a finom illatok után vetettem magamat. Ekkora már a pohár finomság mellett egy briós is ott díszelgett.  Leültem a nyikorgó székre és boldog harapásokat vetettem az ételbe.  Apa ekkor jött le köntösben, kócos hajjal és egy puszival virágoztatta fel a napomat. Mi sincs jobb mint egy szülői puszi. Felrohantam a tekergős lépcsőn és a kisöcsém – ki 8 éves – ajtaja felé mentem. Halkan benyitottam, fel ne ébredjen. De a parketta melyen megyek, recseg-ropog. A kis kék szemű tünemény az ágyában maciját fogva nyugodtan alszik. Egy puszi a homlokára és indulás a szobámba. Szekrényem felé menet a szél erős csapással kinyitja az ablakom, s az ajtó felé fúj, mely egy pillantás alatt bevágódik. Bár 7 éves korom óta nem félek a hirtelen zajoktól, most még is megrezzenve állok.  Kivettem az itthoni ruhámat és újra a heverőn kötöttem ki – mint este – Bekapcsolom a TV-t és elmélyedve figyelem, kerek szemekkel.

A kedvenc műsorom ment éppen mikor hirtelen reklámmal félbeszakították. Kezembe vettem a laptopomat és a közösségi hálón kezdtem böngészni. Sok One Directionos blogot olvasok, nagyon szeretem őket. Főleg Louis [Tomlinson].  Épp hogy belemerültem az olvasásba a kis öcsém – Drew – egy tollas, puha párnával megüt.

- Drew! Tudod hogy nem szeretem amikor csendesen, kopogás nélkül bejössz a szobámba!

- Bocánat! – sejpítősen válaszolt.

- Jól van, nem haragszok. Inkább beszállok én is! – mosolygok rá, és a markomba fogok egy kisebb párnát, és egy párnacsatába kezdünk.

Ekkor anya felsiet, és szóvá teszi ezt a hangos nevetgélést.

-          Miranda! Neked nem tanulnod kéne holnapra? Te Drew? Menj szépen a szobádba és pakold össze a játékaidat, ne zavard a nővéredet!

Lenéző tekintettel állunk anyu előtt, és egy lépéssel megfordulva vágódok le a bőrhuzatos, puha párnás székembe, és neki állok tanulni.  Drew ekkor mérges, puffadt vörös arccal rohant át a másik szobába. Körülbelül 1 óra volt számomra a tanulni való idő, így mikor végeztem a leckével felhívtam Sonia-t.  Miközben tárcsáztam fel-le járkáltam és a falon lévő posztereket vizsgáltam.  Fel vette a telefont és egy hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Mikor az egyik mondatom végére értem a szemem tekintete ki vándorolt a nyitott ablakon, és ekkor az eső eleredését vettem észre, ami hamarosan az ablak üvegen is meglátszódott. Gyorsan az ablak felé indultam és bezártam. Ekkor már elköszöntem Sonia-tól és Drew szobája felé sétáltam. Hangos ordibálás hallatszott onnan bentről, szóval kíváncsi lettem így be lestem a kulcslyukon. Azt láttam, hogy az ágya alá próbált bebújni. Ekkor benyitottam és elkaptam két lábát s az ölembe fogtam.

-          Drew!! Ki elől bújkálsz ennyire? – kérdeztem nevetve.

-          Bátyustól! Bátyustól!

-          Már jön haza fele? – kérdeztem aggódva, hisz elcsempéztem tőle még pár hete egy CD-t.

-          Igen! Igen! Előle bújok, menj te isz búj el, ne hogy elkapjon.

-          Jól van öcsi, majd elbújok.

A szobámba siettem és az ajtót amint beértem magamra csuktam. A bátyám, Zayn egy elég sértődős alak, utálja ha valaki a holmiához nyúl. Legszívesebben megfojtaná azt a személyt, még a tekintetével is. Az ajtót egy résnyire hagytam nyitva, hogy figyeljem mikor ér fel. Pár perccel később egy ajtó nyikorgás hallatszik a földszintről. Benyitott.

     -  Megjöttem! – üvöltötte.

Csoszogósan lépkedett fel az öreg lépcsőkön, bőrig ázva. Gyorsan kirohantam felé és segíteni akartam, avagy elmondani neki hogy nálam van valamilye. 

-          Zayn!

-          Mondjad!

-          Öhhh.. Elvettem egy hete egy CD-det, remélem nem haragszol! Épségben van – berohantam a szobába és kivittem neki.

-          Mondtam már hogy a szobámba TILOS bemenni ameddig nem vagyok itthon! – förmedt rám hangosan, és mérgesen bement a szobájába.

Már csak azt hallottam hogy bevágódik az ajtó.  Drew lekonyított szájjal jött felém, szinte már majdnem sírt.

-          Drew! Mi történt? Ne sírj nekem. – néztem rá kerek szemekkel.

-          Hagyj békén!! Elrontottad a játékomat! Moszt Zayn nem fog megkeresni. Utállak.

Amikor az öcsém ilyen szavakat mondd nekem, a szívem törik össze, hogy az ő pici lelkét megbántottam. Lelkiismeret furdalással bekopogtam hármat Zayn ajtaján. „Kipp-Kopp”. Semmi válasz. Újra próbáltam, „Kipp-Kopp”

Még mindig semmi, csak egy halk susmorgás hallatszik ki.  Nagyot sóhajtottam és elindultam én is a szobám felé amikor anya felkiabált.

-          Miranda, gyere rögtön lefele!

Nem tudtam miért is szól, talán valamiért mérges lett rám, vagy csak apuval veszett össze? Nem tudom…

-          Lányom… - kezdte. – Drew lejött és mondta hogy a bátyáddal összevesztetek már megint! Mesélj!

-          Jaj anya, semmi. Csak elvettem egy CD-t és Zayn berágott. Ennyi…

-          Kérj bocsánatot az öcsédtől!

-          De miért? Nem csináltam semmi rosszat, nem bántottam!

-          De viszont ott várt 5 percet az ágy alatt. Te meg feldühítetted a bátyját!

-          Jól van…

Nem tudtam mit csinálni, ha anya ezt mondja, akkor ezt kell tennem. Le sütött arccal mentem felfele a csiga lépcsőn a korlátba markolva.  Drew-hoz mentem mikor előttem hirtelen mozdulattal Zayn kinyitotta az ajtót. Berántott.

-          Miranda! Elő ne forduljon még egyszer hogy a szobámból bármit is elveszel!!

-          Jól van, bocsi. De tudod, nagyon jó mix-eket hallgatsz, és én is megakartam őket ismerni. Jobban…

Leültünk az ágy szélére és kibékültünk. Drew is berohant a bátyja szobájába és hármas ölelésben, mosolyogva röhögtünk, hogy hogy lehetünk ilyen „hülyék”, veszekszünk egy semmiségen.

                                               _________________________________

Este hat óra van és már mindenki aludni készült. Álmos tekintettel szambáztunk a lakásba egyik sarokból a másikba. Hirtelen felcsörren a telefon, és rohanok hogy felvegyem.

-          Haló?

-          Jó napot! Miranda Walt-al szeretnék beszélni? Lehetséges?

-          Persze, én magam vagyok Miranda. Kivel beszélek?

-          Sziia!! Carl vagyok, emlékszel még rám?

-          Hát hogyne. – Carl egy vörös hajó szeplős srác, akivel régebben jóban voltunk. – Mit szeretnél?

-          Csak gondoltam szólok, jövő hétvégén születésnapi partit szervezek, és megszeretnélek téged hívni, Sonia-val együtt, csak neki a telefon számát nem tudom.. Sajnos..

-          Persze, biztos hogy ott leszünk..

Megbeszéltük a részleteket majd letettem a telefont és indultam vacsorázni.

                                         _______________________________

* Következő részből: Kész az érettségim! Születésnapi party. Drew eltűnt! *