Telt ajkait az enyémhez tapasztja, mit sem foglalkozva azzal, hogy hideg van. Érzékien érinti meg csípőmet és húz testéhez, mindeközben nem szakítva meg forró csókunk. Karjaimat felemelem, majd nyaka köré fonom, közben óvatosan húzogatom lelógó fürtjeit. Tettemre halk nyögés hagyja el száját, s ennek okaként vadabban csókol vissza. Kezeit feljebb csúsztatja, majd gerincem vonalát simítja végig, de közben elszakítja ajkát az enyémtől.
- Mi az? - nézek rá faggatóan.
- Semmi, csak.. Hideg van. - neveti el magát halkan. - Nem akarsz inkább átjönni hozzám?
- Anyu megtiltotta, hogy elmenjek otthonról. De azt viszont nem, hogy Te ne jöhess hozzám. - ajánlom fel.
Szavaimra széles mosolyra húzza száját, mivel megjelennek gödröcskéi. Ujját összekulcsolja az enyéimmel, majd lágyan meglendíti és maga után húz. Kiérvén az épületből hideg eső cseppek érintkeznek csupasz bőrömmel mire libabőrrel válaszolok. Harry próbál sietni a kocsija felé, de még is túl hosszú idő mire odaérnénk így ellenkező irányba húz. Egy tégla házba segít be, majd érzékien feszülő ingéhez húz. Lassan dönti lefelé fejét, majd lágy puszit nyom hajamba. Az eső egyre inkább zuhog, ahelyett, hogy elmúlna. Nem tudjuk mit csináljunk, mivel egyikőnk se akar elázni, de viszont haza még is akarunk jutni.
- Kétségtelen, hogy innen bármikor is kijussunk. - töröm meg a csendet.
- Nem fog zavarni, hogy elázol? - látszik rajta az aggódás, a törődés. Kikerekedett szemmel kérdezi.
- Nem kár a ruháért, majd ledobom ha hazaértünk. - nevetek.
Gyors futásba kezd engem otthagyván a sötétben. Tudom, hogy nem elszökik csak az autóért megy, legalább azért, hogy én ne ázzak meg. Percekkel később felfigyelek a Rover hangjára és éles fényére. Harry megérkezett. Már útközben lehúzza az ablakot, hogy jobban lásson, hisz az eső és a pára eltakar mindent szeme fénye elől.
- Szállj be gyorsan, Miranda! - kiálltja ki komor tekintettel.
Nem haboztam, gyorsan futottam a kocsi másik oldalára, hogy minél hamarabb száraz, meleg helyen tudhassam magam.
- Egy picin múlt, hogy szétázzak.Gyors voltál.
- Ha nem siettem volna, biztosan csöpögnél a víztől. Sőt, még a kocsiba se hagynám hogy beülj. - nevet fel hangosan Hazz.
Elfordítom fejemet, majd nem türtőztetem magam az miatt, hogy én se röhögjek. Pár órán belül megérkezünk a lakásomhoz. Az eső csillapodott lendületén így nyugodtabban tértünk be a hatalmas helységbe. Igyekezően futott elém, hogy kinyithassa az ajtót. Miután már az előszobába értünk, mindketten ledobtuk magunkról az ázott ruhákat, de a fehérneműm, rajta pedig a boxer még mindig rajta volt.
- Nagyon csini vagy így is, bébi. - néz végig rajtam.
- Úgy nézek ki, mint egy ázott kutya. Nézz a hajamra, förtelem.
- Nekem így is tetszik. - lép közelebb. - Bár zavaró, hogy ez a melltartó még mindig rajtad díszeleg.
- Ne is álmodj róla, Styles. - vigyorodok el. - Tudom, mire gondolsz, de lehetetlenség. Bármikor betoppanhat Sophia vagy bárki más.
- És ez zavar? Engem ugyan nem. A szobádba csak nem törhetnek be, az a te magán szférád.
- Igazad van. - bólintok.
Újból közelíteni kezd, melyre pozitívan reagálok. Kidolgozott felsőtestéhez húzza az én törékeny, vékony testemet, majd újból ajkamnak esik. Vadul falni kezdi, úgy ahogyan még sosem tette. Úgy érzem ez most más, másmilyen mint szokott lenni. Nem csak az érzelem érződik minden érintésén, hanem a vágyakozás is. Jobb kezét feljebb emeli s nyakamról próbálja elsöpörni a kóbor szálakat. A szabad terület feltárul előtte, majd sötét smaragdzöld szemeivel felméri a területet, s aztán nedves csókokat hagy minden egyes részén. Szívem hevesebben kezd verni, majd mellkasom gyorsabban mozog fel s alá.
- Nem lesz semmi probléma, bébi. - nyugtat.
- Ez bűn. Bű... - újból visszatér ajkamhoz s azt szívja tovább. Tolni kezd hátrafelé, míg nem a nappaliból a konyhába érünk. Mindig is tudta, hogy mi az érzékeny pontom, hol van az a részem ahova senki se gondolta volna. Derekamra simítja hatalmas tenyerét, majd megszorítván azt felemel, s a pultra helyez.
Harry
El sem hiszem, hogy ennyi idő után még mindig ugyanolyan heves, szenvedélyes mint volt. Nem akadályozza
meg, hogy hozzáérjek, nem fél attól, hogy bántom, vagy hogy rosszat mondok. Nem zavarja, hogy testének szabad területét érintem s az se, hogy ily' vadan csókolom eper vörös ajkát. Jobb kezét emeli, majd megállítja enyéimet. Lefogván azokat kék szemeivel enyémbe néz s féltőn figyeli, ahogyan állok előtte.
- Ha nem szeretnéd, nem erőltetek semmit.
- Nem mondtam, hogy nem akarom. - feleli lágyan, majd kezdeményezve tapasztja ajkaimra az Övét. Karjait újból tarkóm köré fonja, majd lefelé haladva madár tetoválásomra hagy nedves csókokat. Lehunyt szemekkel hagyom tetteit, ahogyan próbál Ő kényeztetni engem. Tekintetét újból felém vezeti, majd kényelmesen rámosolygok. Ujjaimmal egy újabb elkóborolt tincset próbálok füle mögé tűrni, hogy jobban arcához férjek, min halványan gyöngyöződnek az izzadság cseppek. Halkan zihálva fürkészi tettemet és várja, hogy tekintetünk újból találkozzon. Lábait gyengéden fonja derekam köré és próbál közelebb férkőzni testemhez. Kezeimet fenekére vezetem, majd gyengéden megemelem testét. Ölemben tartva viszem fel a lépcsőn a szobájáig, már már izgatottan. Megérkezvén az üres helységbe lassan az ágyra fektetem, bezárom magunk után az ajtót, majd visszasietek a nyugalomban fekvő lányhoz. Felé tornyosulva vizsgálom szemét míg lejjebb haladok csókjaimmal. Fülcimpáját, nyakát, vállát, kulcscsontját kényeztetem apró csókokkal s közben csipkés bugyiját próbálom kínzó lassúsággal eltávolítani. Egy percre felemelem tekintetem s azt veszem észre, ahogyan csukott szemmel ráharap alsó ajkára és próbálja kiszabadítani a benne rejlő érzelmeket.
- Bírd ki, bébi. - súgom felé.
Gyorsan bólint, majd kinyitja szempárját, hogy nézze mit is művelek remegő, izzadó testével. Elkapja államat, majd felfüggesztvén cselekedetemet arcához húz. Szeretetteljesen néz szemeimbe miközben hajamba túr. Aprót mosolygok, majd ajkához közelítek.Lassan, érzékien csókolom s közben nyelvemmel bejutást próbálok szerezni. Bármennyire is akarom, Ő nem engedi, inkább csak halkan nevet.
- Mi az?
- Szeretlek.
Egy valaki tartotta bennem a lelket az iránt, hogy megírjam a következő részt, és hogy ne zárjam be a blogot. Sajnos nem tudom ennek a lelkes olvasónak a nevét, de köszönöm neki, hogy itt volt, itt lesz! Csak te miattad írtam meg ezt a részt, és remélem a későbbiekben jönnek többen is feliratkozók és velük együtt a pipák is. Remélem tetszett ez a rész, próbálok sietni majd a következővel! xx.
2014. május 26., hétfő
2014. február 25., kedd
21.fejezet - Szeretem, ahogy rám nézel.
Ártatlan arcába
fúrom tekintetemet, majd megkaparintom kezét.
-
Miért
van az, hogy ahányszor meglátlak, újra és újra beléd esek? – érdeklődök.
-
Nem
tudom. – mosolyodik el.
-
Semmi…
Hátat fordítok,
majd visszafelé sétálok az épületbe. Ő követ. Az emberek lassan fogyni kezdenek,
de néhány pár még besétálgat a házban. Halk, lágy zene szól a hangszórókból s
halvány fény világít. Harry eltűnt. Megint elhagy. Minek is maradjak? Kinek
hiányoznék? Ő az egyetlen, aki minden titkomat tudja. Nincs semmilyen ok, ami
miatt maradnom kéne… Lesütött, szomorú szemekkel ballagok ki az épületből.
Egyedül… Ki érek s megpillantok a földön valami anyagot. El akarok lépni
mellőle, de valami, ott bent, visszatart. Fejem lefelé irányítom. Felkapom a
fekete selyem szövetet, ami hasonlít Harry ingjére. Arra az ingjére, ami ma
este rajta van. Ez csak egy ártatlan ruhadarab, semmi más. Gondolkodásomat egy
öregebb úr szakítja félbe.
-
Hölgyem,
ezt önnek hagyták itt. – leheli ki a betűket lágyan.
-
Mi
ez? És ki küldi? – halmozom el kérdésekkel.
-
Nem
tudom, én csak átadom.
Egy kis papír
fecni volt melyre egy rövid kis idézet volt firkantva;
„
Minden szívnek van egy gazdája”
Többször is
próbálok a szavak mögé lesni, hogy meg tudjam miért és ki is írta ezt. A szívem
minden féle képen Harryt próbálta gyanúsítani. Ez is csak egy cetli, gondolom
mielőtt elment az előtt hagyta itt… Hívok egy taxit, hogy minél hamarabb haza
jussak. Miután beülök, hiába beszélek a sofőrnek, az nem hallgat meg. Csak
visz. Visz valahova, ami nem az otthonom irányába van. Az ég már rég felvette
sötét takaróját. A hold fényesen világít be a taxi ablakán, ami még mindig
engem szállít. Elgondolkodok, amivel aggódásom próbálom csillapítani. De nincs
időm, mert a jármű megáll. Egy újabb tárgyat nyújt át mikor kiszállok, majd
elhajt. Ez egy kis dobozka volt az melyben egy újabb fecni pihent.
"Az igaz
szerelem felemel, és mindig többre sarkall."
Vajon mire
megy ki a játék? Itt vagyok egy elveszett házzal szemben egy fekete dobozzal
tenyeremben. Fogalmam sincs mit tegyek, pusztán állok és várok a csodára. A
csodára, amit egyhamar meg is kapok. A szívem hevesen kezd verni, a levegőt
kapkodom, s pupilláim nagyra nyílnak. Ott áll ő az ajtóban és engem vár. Csak egy apró mosolyt lop tőlem, majd
megfordul s beindul a lakásba. Mint ártatlan kislány követem az alakot nem
gondolván arra, hogy mi fog történni. Erős
rózsa illat ütközik arcomba, amint benyitom a hatalmas fém ajtót. Ott lépked a
lépcsőkön lassan, de még is nagy léptekkel. Utána indulok… Igazi labirintusnak
érzem a helyet amíg bent vagyok, de
hamar nagyobb terembe találom magamat. Talán ez a legutolsó emelet, mert
Harry ott áll. Nem mozdul, nem menekül. Áll és vár. Apró léptekkel közelítem
meg az alakot. A célnál vagyok, nincs vissza lépés. Félek, pedig tudom, hogy ő
vigyáz rám. Oda érek hozzá. Kezét kinyújtja, majd átkulcsolja derekam s a
szememet próbálja megvizsgálni az övével.
-
Mit találtál megint ki? – súgom.
-
Shhh… - emeli el tőlem jobb kezét majd végig simítja arcom.
-
Meg
akarsz ölni?
Nincs válasz,
csak egy csók. Belemarkol tenyerembe majd maga után húz.
-
Még
is hova viszel? – faggatom.
-
Nem
lehetsz ennyire kíváncsi.. Miranda, nyugi. – neveti el magát.
Megállít a talán
utolsó ajtó előtt s arra utasít, hogy csukjam be szememet. Engedelmeskedtem
szavának s vártam. Percek telnek el amíg egy helyben idegeskedek, de újból
érzem, hogy itt van. Itt van mellettem és újra megmarkolja tenyerem. Még mindig
csukott szemmel bukdácsolok előre, amíg nem lágy hangon felszólít:
-
Kinyithatod
a szemed, éd… - csuklik el hangja, de újból próbát vesz, s kezdi elölről – édesem…
Sosem mondta
nekem, hogy édesem. Csak most. Ez talán számára egy különleges alkalom… Izgatottan
nyitom ki szemem s pillantom meg a csodásan kidíszített szobát. Telis tele van
fotókkal, amiken csak is mi vagyunk…
A virágok, a
cetlik, az idézetek… összeállt a kép. Harry így vezetett ide, ezekkel a kis
jelekkel, amikről a rosszat sejtettem. Úgy érzem, szárnyakat növesztek a
boldogságtól. Soha nem éreztem ilyen jól magam…
- Szeretem, ahogy
rám nézel. Szeretem, amikor csak én vagyok a fontos. Szeretem amikor velem
vagy. Szeretlek. – vörösödik el orcája majd megcsókol…
Remélem tetszett ez a rész! Nagyon-nagyon szeretném ha kapnék visszajelzést mert kezdem elveszteni a reményt.... Xx
2014. január 24., péntek
20.fejezet - Bocsánat...
Jó olvasást♥xx
Elveszetten ültem
a kavicsos parton miközben kisebb kortyokba fojtottam szomorúságomat. Talán
mások nem akadnak ki annyira, mint én. De azok nem azt látták, amit én. Nem
látták a partnerük szemében a dühöt, az igazat, hogy valójában így gondolják… Az
ég felé emeltem fejemet s elmélyedve nézegettem az ott fent csillogó
csillagokat. A sötét fellegek néha-néha betakarták a fényüket. Percekkel később
jobbra billentettem fejemet majd egy sötét alakot vettem észre. Először azt
hittem Harry az, de nem ő volt. Zayn alakja kezdett kirajzolódni majd lassan
futni kezdett az. Kikapva kezemből az italt, belekapott karomba majd
felrántott.
-
Mi történt?
-
Semmi Zayn,
hagyj magamra!
-
Mi történt??
– próbálta lenyelni dühét.
-
Harry olyat
mondott nekem amit nem kellett volna…
-
Mi volt az
Miranda?
-
Semmi, ez
legyen az én dolgom, kérlek, ne szólj bele.
Erősen magához
húzott, hogy átöleljen. Jól esett a törődése, de a szomorúságot még ez se ölte
ki belőlem. Az ember sokszor érzi azt, hogy összetört. Ezek oka mindig egy fiú
volt. Egy fiú, akit igazán szerettek, tiszta szívből…
* Harry *
Elgondolkodtam az
úton, miközben haza sétáltam a szüleimhez. Most jutott el az eszemig mit is
mondtam neki. Annak a lánynak, akit soha nem bántanék meg. Most még is
megtettem. Megtettem, mert a düh győzedelmeskedett felettem. Vajon mi lehet
vele? Vajon hol lehet most, vagy kinek a karjaiba? Nem tudok úgy elmenni a
turnéra, hogy ne látnám legalább egyszer, utoljára… Pár órás sétálásom után
megérkeztem a lakáshoz. Anyu kinézett az ablakon majd valamiféle jelet mutatott
a szobában lévő többi személynek. Az ajtó hangos nyikorgással kinyílik majd a fiúk
futnak ki rajta.
-
Miféle
koncertet?
-
Ne játszd az
értetetlent, tudod, amit megbeszéltünk. Még Zaynt is meg kell keresnünk!
Megragadták
karomat majd a kocsiba húztak. Semmi kedvem nem volt de a rajongók miatt el
kellett mennem. Miután megérkeztünk Niall elment Zaynért és hárman maradtunk. A
várakozást próbával töltöttük el. Az egyik kedvenc dalunkat énekeltük. Az én
szólómnál jártunk már amikor elcsuklott a hangom.
-
Nem fog
menni… - nyögöm ki.- Mi az, hogy nem? Harry ne csináld!! – felesel Louis.
Leültem a színpad
szélére szótlanul. Nem tudom hány percig is ültem, de az biztos, hogy Niallék
addigra visszaértek. Felemeltem fejemet és azt figyeltem meg, hogy Zayn szúrós
tekintettel figyel. Oda jött hozzám majd leült.
-
Harry, tudom
mi történt. Sosem tettem ilyet a barátommal, de Miranda egy jótékonysági esten
van. Menj el.
-
Zayn, de
koncertünk lesz! – húztam fel szemöldökömet.
-
Menj mielőtt
meggondolom magamat. Nyomás. – mosolyogja el magát.
Felpattantam és
nagy léptekkel mentem a kocsihoz. Út közben Zayn átküldte a címet. Félúton egy
sarki virágüzletbe mentem és egy szál vörös rózsát vettem. Ez ugyanis Miranda
kedvence. Visszasiettem a
kocsihoz, majd tovább hajtottam. Sikeresen megérkeztem a helyszínre. Belépve a
terembe erős virág illat csapta meg orromat. Körbe pillantottam, hogy felmérjem
a terepet majd egy közeli büféasztalhoz sétáltam. Egy fiatal hölgy egy pohár
vörösbort nyomott a markomba. Azt iszogattam, míg meg nem láttam Mirandát.
* Miranda *
Jó újra
közösségben lenni. Emberekkel társalogni vagy épp iszogatni. De még csak most
jött el a pillanat, hogy aláírjam az adományozási lapot. Hosszú, fehér ruhámban
nehézkesen felfelé lépkedek a lépcsőn. Egy jó ismerős megragadja vállamat,
amivel a megállásra utasít.
-
Hé, Miranda
az a srác nem a te barátod? – kérdezi.
-
Kicsoda?
-
Az ott ni,
az amelyiknek a kezében az a rózsa van.
Hátra biccentem
fejem és kiszűröm a tömegből Harryt. Először nem hittem a szememnek.
Csodálkozva bambulok előre, míg a test lassan közeledni nem kezd. A szívem
egyre hevesebben vert ahogy közeledett. A lépcső alján megállt és feltűnően
végig nézett rajtam. Nagyot nyeltem s vissza fordultam a menet irányba.
Figyelmen kívül próbáltam hagyni őt, de ekkor selymes hangjára figyelek fel. Az
emberek zaja pillanatok alatt megállt. Csak az ő énekére figyeltek. Léptemet
félbehagyva fordultam vissza. Ott állt előttem az az ember, akibe 3 hónappal
ezelőtt beleestem. Ajka a dalszövegre mozdult s szeme megcsillant. A fürtös
srác, aki nap mint nap meghódította szívemet, újra megtette. Újra beleestem.
Engedelmeskedtem szívemnek és lefelé sétáltam. Száját széles mosolyra húzta,
ami a megkönnyebbülést éreztette. Szemben állok vele s testünket csak egy apró
rész választotta el. A dal abba maradt s
a termet ellepte a csend. Kezét kinyújtotta majd végig simította a karomat.
Lehunytam szemem s nagy levegőt szívtam.
Keze elérte enyémet s belenyomta a virágot. Mikorra kinyitottam szememet
már nem volt előttem. Keresni kezdtem Őt, majd megláttam az ajtón kimenni. Nem
mondtam neki semmit, csak néztem. Néztem előre amíg lehetett, de most elment. A
szívem ahelyett hogy nyugodott volna egyre jobban vert. Gondolkodás nélkül futni kezdtem, hogy
utolérjem. Kiérve megpillantom a kocsijának dőlve.
-
Utánam
jöttél… - mondja.
-
Utánad. –
kiegyenesedett majd újra közelíteni kezdett.
-
Én is utánad
jöttem, mert szeretlek. Tiszta szívemből.
Az egyik szemem
sírt a másik nevetett. Megvakartam homlokomat majd én is közelebb mentem.
Belemarkolt ruhámba majd megcsókolt. Még éreztem az édes bor ízét amit bent
ivott. Halk léptekre figyeltem fel amiknek tulajdonosa a többi ember volt.
Hangos tapsba kezdtek mindahányan voltak. Hazza elengedett miközben én
akaratlanul örömkönnyeket kezdtem potyogtatni. Harry fülébe súgtam egy apró
mondatot:
- Ez az utolsó
esélyed volt. Utolértél még mielőtt elmentem végleg. – gyengéden megsimogattam
arcát s folytattam: Szeretlek, de ha muszáj elengedlek.. Örökre…
Sziasztoook! Képzeljétek elkaptam egy járványt aminek a neve Ihlet:s Sajnos mindennap rám jön ezért be kellett rá vennem a gyógyszerem ami ez a rész. :D Remélem tetszett, a pipálást és a feliratkozást nem elfeledni. Jól esne néhány visszajelzést!
2014. január 20., hétfő
19.fejezet - Csak játszott velem?
Elnézést kérek a sok késésért, nagyon röstellem magam. Most nyílt nem régiben egy új blogom (x) ami rengeteg időt csípett el az Evertől. De látom, sokan kitartotok velem, így hát még ma hozom a részt. Tudom, már napok óta csak ígérgetem meg minden, de most már olvasható HIVATALOSAN is a 19.fejezet. Hamarosan vége az 1.évadnak, és még mindig gondolkozok a másodikon. Ha lesz is, akkor csak pár + rész lesz. Köszönöm nektek a kitartást!♥ Jó olvasást!
Elgondolkodtam
ebben a zűrös pillanatban. Még mindig egymással szemben állunk Dorannal, de
egyikőnk se esik össze. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy Harry még mindig
azokkal az emberekkel van. Csak nem… Felkaptam fordulatommal a pisztolyt majd
arra nem gondolva, hogy rám lőhet Doran, elfutottam. Bonyolult volt a vissza
út, hisz a bozótok, a kiálló gyökerek megnehezítették a közlekedést. Üvöltésekre
figyeltem fel, de egyik se Hazza hangjára hasonlított. Még jobban ideges lettem,
ami gyorsabb futásra ingerelt. Ki esve a sűrű fák közül megláttam, hogy Harry
csöndben áll és néz előre. Szemmel próbáltam követni az övét, ami arra a két
emberre irányult. Hatalmas kő esett le szívemről, hogy nem Ő fekszik lent a
földön vérbe fagyva. Azonnal oda rohantam hozzá majd egy erős öleléssel
köszöntem meg a segítségét.
-
Ha
nem lettél volna itt, talán már halott lennék. – nézek zöld szemeibe.
-
Ha
nem szöktél volna el, nem lennél itt.
Szótlan maradtam,
mert erre tényleg nincs ép magyarázat. Még is mondanom kellett valamit, mert
várt.
-
Hallottam,
ahogy az anyáddal beszélgettél és…
-
És?
Csak szabad a saját anyámmal beszélni. Nem?! – morog.
-
Jó de
Harry, még is milyen jogon beszélsz ki? Átversz a hátam mögött? Inkább eljöttem,
mint sem hogy te dobj ki a lakásból.
-
Bánom,
hogy megmentettelek. – mormog.
-
Hogy
mit mondtál? Ismételd meg!! – utasítom.
-
Semmit…
-
Azonnal
ismételd meg!! – ordítom.
-
Mondom,
hogy semmit. Ne szólj bele a dolgaimba vagy elmehetsz.
-
Te
most kidobsz?!
-
Ha
így folytatod igen. Foglalkozz a saját életeddel. – mondja nagyot sóhajtva.
-
Jól
van Harry, az én dolgommal fogok foglalkozni. De akkor ne keress. Ég veled. –
fordulok háttal és indulok ki az erdőből.
Soha nem mondott
ilyet egy férfi se. Legalább is nekem nem. Visszapillantás nélkül lépkedtem ki,
de szívem mélyén arra vártam, hogy Harry visszarántson. De semmi. A fák közül
ki bicegve megláttam Hazza kocsiját. Mivel, nincs mivel haza mennem, de vele
biztos nem fogok így hát próbát tettem. Benéztem a kissé sötétített ablakon, és
hát amilyen kis nem oda figyelő, benne hagyta a slusszkulcsot. Gondolkodás
nélkül beültem abba és elhajtottam. Sosem loptam még kocsit, és nem is akartam.
Az ülés át vette Harry parfümjének illatát. Kellemes illatokat szokott
használni. Órákkal később megérkeztem a szüleimhez újból. A kocsit ott hagytam,
mintha sajátom lenne.
-
Anyu!
– szólok fel.
-
Lányom,
de rég láttalak. Jó lenne, ha szólnál, mielőtt eltűnnél.
-
Bocsi,
csak tudod épp dolgom volt… Elfelejtettem..
-
Semmi
baj, menj a szobádba vár valaki vagy valami.
Elgondolkodtam.
Mi vagy Ki lehet a szobámba? És honnan tudta, hogy ma jövök vissza? Halkan
mentem fel, nehogy meghalljon. Furcsának éreztem, hogy senkit se találtam ott.
Csak egy becsomagolt tárgyat. Felhúztam szemöldökömet majd közelebb mentem
ahhoz. Azonnal kibontottam csomagot és benne egy gitárt találtam. Meglepődve
tartom kezembe, arra gondolva, hogy akárki is tette ide, az tudja, hogy
szeretek zenélni. Harry nem lehetett hisz tőle most jöttem el. Talán…Louis… Az
ajtó mögül zajt hallottam és oda siettem. Niall állt ott.
-
Hát
te meg? – faggatom.
-
Volt
egy fölös gitárom, és úgy gondoltam olyannak adom, aki megérdemli, és tudja
használni.
-
De,
honnan tudtad, hogy én ezen tudok? És egyáltalán, miért pont én?
-
Az
legyen az én titkom Miranda. Próbáld ki.
Mint egy kis
gyerek, aki megkapta élete legnagyobb és legszebb ajándékát, úgy rohantam az
ágyamhoz. Egyszer gitároztam életemben, de akkor is lecsesztek. Mi szerint elég
rosszul használtam a hangszert. De Niall tekintetében a bíztatást láttam, így
hát újra pengetni kezdtem a húrokat.
Az összes
gondolat, az összes fájdalom, az összes öröm ebben a dalban mondtam el. A zene
végével meg akartam köszönni a hangszert, de addigra nem volt ott. Furcsa újra
a saját szobámban, a saját ágyamon feküdni. A szoba ugyan úgy volt, ahogy
hagytam. Semmi változás… Csak az életem változott. Nincs senkim. Csak a szüleim
és a testvéreim. Bűntudatot éreztem amiatt, hogy elloptam Harry kocsiját. De
még is miért gondolkodok ilyeneken? Megérdemli… Az ablakhoz sétáltam majd
párkányába kuporodtam és lestem ki azon. Az eső nagyobb cseppekben kopogtatott
a tetőkön. Ezeket hallgatva vártam, míg Ő újra ott lesz. Ott fog állni a
kapuba, és rám fog várni. Úgy érzem, igazán idős vagyok ahhoz, hogy külön
életet éljek. Ki kell repülnöm a családi fészekből és egyedül átkell vészelnem
a bukásokat. Nehezen álltam fel, mert lábam elzsibbadt. Halkan nyitottam ki az
ajtóm s lassan lesétáltam az előszobába. Mindenki elvonult a saját lakrészébe,
így nyugodtan hagyhattam el a házat. Nem tudtam hova is megyek, csak előre.
Menekültem a problémák elől. Csak egy póló és egy nadrág valamint egy cipő volt
rajtam. Nem érdekelt az eső, semmi nem érdekelt. Jó érzés néha egyedül lenni.
Egyedül, kizárva a világot. Bőrig ázva sétáltam be egy üzletbe ahol nem
szokásomhoz híven egy üveg alkoholt és cigarettát vettem. Sosem szívtam még
cigit. De úgy éreztem a dühöt csak ez űzheti el. Csak ez… Utamat tovább
folytattam a közeli híd aljához…
Pipát és a feliratkozást nem elfeledni!♥
SzBarbara
2014. január 2., csütörtök
18.fejezet - Köszönöm...
Mivel hamarosan eljön a prológus is, amit
nagyon nem várok mert imádom ezt a blogot, így hát fokozom az izgalmakat.
Kitettem egy szavazást, hogy legyen e 2.évad. Rajtatok IS áll a döntés, hogy
maradjon e a blog vagy se. Jó olvasást. Xx
A férfi egyre
dühösebbé kezdett válni azért, mert nem engedelmeskedtem akaratának. Próbáltam
magamon kívül hagyni a sértő szavakat de sehogy se sikerült. A rozoga autó
ajtaja nyílni kezdett; kihasználva a zajt, kibújtam lábbelimből. Hátrálni
kezdtem az erdő felé, ő pedig közelíteni. Aggódtam. Az ég már felhúzta szürkés,
borús alakját. Bent a fák között sűrű köd pihent, ami megnehezítette a
kilátást. De még is az az egy út maradt, ahol el tudnék bújni. A lehelet meglátszódott
néhol ami még borzongatóbbá váltotta a helyzetet. A férfi nem volt alacsony
termetű. Nem mondhattam gyengének, hisz látszódott, ahogyan a póló rátapadt a
kisebb bicepszeire. Szerintem olyan 25 év körüli lehetett. Piros baseball
sapkája elég kivirító volt. Arca alig látszódott a ködben, ráadásul a piszok is
takarta azt. Keménynek tűnő bakancsával előrébb lépett, mire én is ugyan ezt
tettem, csak hátra felé. Arcának mimikája még inkább dühösebbé vált; jobb
karját felém nyújtotta, hogy elkapja enyémet. Lépteit felgyorsította, s hangját
megköszörülte.
-
Csak annyit mondtam, hogy ülj be abba az autóba ott. Nehéz felfogni?
Nem szóltam csak
lihegtem. Már akkor fáradt voltam a sok gyaloglástól. De az adrenalin szintem a
magasban lebegett már, így hát nem tudtam kontrollálni magamat. Futni kezdtem
egyenesen az erdőbe. Nem gondolva arra, hogy elveszhetek még jobban. Alattam az
ágak ropogására figyeltem fel, ami szinte visszhangzott. De a hang még mindig
közel volt. A rekedtes üvöltés még jobban megremegtetett, szóval egyre
gyorsabban futottam. Egy nagyobb fa alatt pihentem le pár percre. Csend
borította el a környezetemet, ami egy pillanatra nyugtató volt. Végre leráztam
azt az őrültet. Mély levegőket szippantottam, amik segítettek legyőzni a félelmem,
amíg újra meg nem hallottam a lépkedéseket. Újra ropogni kezdtek az ágak, újra
itt van. Nem adja fel olyan könnyen. Újabb futásba kezdtem. De egy váratlan
fordulat mindent megváltoztatott. Talán megmenekülhettem volna, ha nem ugrik
elém egy másik elmebeteg. Valószínűleg annak az embernek a társa…
*Harry*
Talán anyám
túlzásba esett egy kicsit. Nem értheti az én dolgaimat. Mirandát szeretem, és
mindenképpen vele maradok. De még is valamit mondanom kellett neki. Megvakartam
homlokomat majd lendületből a hálószoba felé indultam. Arra számítottam, hogy
végre nyugodtan TV-z hetünk és pezsgőzhetünk. Mikor beléptem a szobába senkit
se találtam. Mir cuccai is eltűntek. De nem mehetett el, hisz nincs mivel. Nem
gondolkodtam sokat, elindultam a kocsi felé. Lassan gurultam végig az úton,
hátha meglátom valahol sétálni. De sehol semmi. Egyre jobban idegeskedtem,
mikor megláttam valamit az út szélén. Félre álltam és oda sétáltam. Egy pár
cipő volt. Lemerem fogadni, hogy az Övé. Pár méterrel tőlem megláttam egy piros
furgont. Gyanús volt, ahogy egy helyben állt. Próbáltam megállapítani a
rendszámot de túlságosan is messze volt. A kocsi felé siettem, hogy közelebb
menjek de ekkor meghallottam egy sikítást. Gondolkodás nélkül az erdőbe
rohantam…
*Miranda*
A félelem egyre
jobban hatással volt rajtam, ami egy sikítással tört ki belőlem. Hátrálni
kezdtem, miként őt is letudom rázni. De ekkor újra nekimentem valakinek. Nem
néztem hátra, féltem. De még is meg kellett bizonyosodnom arról, hogy ki is az.
Megmentő vagy el rabló? Most már biztos, hogy soha többet nem látom Harryt.
Inkább a mélybe ugrok, mint sem hogy egy őrült végezzen velem. Lassan hátra
biccentettem a fejemet amivel újra a piros sapkás férfit láttam meg. Két
kezével az én karomat fogta, de nem gyengéden, teljes erőből. Feladtam. Hiába
ütögetem, hiába kiabálok, semmit sem ér. Hagytam, hogy magával rántson ki az
erdőből. A könnyek, amik akkor gördültek végig mind igazak voltak. A sok emlék,
minden rossz ezekben a cseppekben voltak. Megbántam mindent amit tettem, még
azt is, hogy eljöttem Hazza szüleitől. Csak kerülnék oda vissza…
*Harry*
Aggódok. Az erdő
végtelein fái borítják be a kilátást, amitől még nehezebb megtalálni a lányt.
Egy kisebb szabad résznél álltam meg ahol alaposan próbáltam körbe tekinteni.
Csak egy újabb hangot adna, csak egyet amivel segítséget ad nekem. Egy kiálló
fa darabra ültem és azt éreztem, hogy elvesztettem az összes reményt. Soha nem
találom meg őt. Sosem sírtam igazán, de most igen. Mi lesz velem ha nem találom
meg őt? Úgy érzem, hogy a szívem egyre kisebb darabjaival küzdök. „ELÉÉÉÉG!!!”
– üvöltöttem fel. A harag még jobban ellepi a testemet. Hirtelen pattanok fel
és rohanok tovább. Kisebb zajra lettem figyelmes mellettem, a zöldesebb
résznél. Lassan indulni kezdtem arra. Ekkor megláttam két férfit és egy személyt
akit éppen magukkal ráncigáltak. A lábára pillantottam, ami csupasz volt.
Hiányzott a cipő róla. Erről a kis dologról jöttem rá, hogy az akit magukkal
visznek Miranda. Gondolkodás nélkül kigyalogoltam az ösvényre, majd teljes
erőből tarkón vágtam a férfit.
*Miranda*
A szívem nagyot
dobbant, mikor a két kar elengedett, és megláttam Hazzát. Azonnal karjai közé
omlottam.
- Harry,
köszönöm.. – szorongatom az ingét miközben Ő lassan lefelé nyúl a pisztolyért. Szemeimmel követem az eseményt. Sosem láttam még Hazzát fegyverrel a kezében,
de ha jól megfigyeltem, elég profin tartotta. Arrébb lökött magától, hogy
biztonságban tudjon. Arca vörös volt a dühtől, nyakán az erek meglátszottak.
Ujját a ravaszra tette majd a fiatalabbik fiú felé szegezte azt. Felém
fordította fejét majd halkan oda súgta; „Szeretlek.” Szemeit újra a többiekre
szegezte, majd nagy sóhajtással közölte nekem.
- Fuss.
- Nem hagylak
itt. – feleselem.
- FUSS !! FUSS
MÁR!! – üvölt vissza teli torkából. - Dobd el a fegyvert! – kiállt a másiknak.
– Fuss oda és vedd el azt a rohadt fegyvert!! – utasít.
Oda siettem majd
lehajolva felemeltem azt. – MENJ! – kiállt újra.
Hátat fordítottam
majd rohanni kezdtem. Nem láttam merre, csak futottam. Futottam teljes erőmből,
már ami maradt. De fél úton bele ütköztem egy ismerős arcba. Szemben állt velem
egy puskát tartva.
-
Dobd
el a pisztolyt Miranda!
-
Mit
keresel itt?
-
Hogy
mit?! Én béreltem fel ezeket az embereket.
-
Honnan
tudtad, hogy pont ma este fogok itt sétálni?
-
Az
legyen az én titkom! De most már tényleg dobd el azt a stukkert.
Már a célnál
voltam. A megmenekülés útján futottam ott hagyva valakit, azokkal az
emberekkel. De még sem vagyok biztonságban. Lassan a földre helyeztem a
fegyvert, engedelmeskedve a parancsának. Közelebb lépkedtünk egymáshoz de
annyira, hogy a puska már a homlokomat súrolta. Gondolkodás nélkül meghúzhatta
volna a ravaszt, de nem tette. Kezemet ökölbe szorítottam majd egy érzékeny
pontot kerestem. Megtalálva azt erősen megütöttem, amivel el gyengítve eltudtam
fordítani a fegyvert. A sorsot múlt csupán, hogy ki is hal meg azon az este. A
fegyver elsült…
2013. december 31., kedd
17.fejezet - Árny
B.U.É.K :)) Boldog Új Évet minden kedves olvasómnak és leendő olvasómnak. Remélem a 2014-es év is remek lesz. Remélem, hogy továbbá is követni fogjátok a történetet:) Jó olvasást..xx
A lakás csendes. Biztos pihennek már anyuék, ezért van lekapcsolva az összes lámpa. Ez annál is jobb…Nem láthatják ahogy Mirandát a karjaimba cipelem ide oda. Lassan tántorgok a folyosó végéig, miközben fejemet jobbra vagy balra billentve lesem, hogy nehogy észre vegyen bárki is. Ilyenkor, ünnepek alatt Gemma is itt szokott lenni, hogy az igazat megmondjam Ő ilyenkor még ide oda mászkál. Szerencsére most nem találkoztam vele, szóval nyugodtan léphetek be a szobába. Gondoltam… Mély levegőt vettem, mivel nem egészen egyszerű úgy végig menni egy folyosón, hogy a kezembe van valaki. Nagy megkönnyebbülésként éreztem, hogy végre letehetem őt, de ekkor megláttam nővéremet az ágyon ülve, ahogy a plazma tévét leste. Nem is értem, miért pont az én hálószobámba. Mivel erre igazán nem számítottam, így az ajtót nagy lendítéssel nyitottam. Gemma azonnal kérdőre vont, hogy mit keres Mir itt.
A lakás csendes. Biztos pihennek már anyuék, ezért van lekapcsolva az összes lámpa. Ez annál is jobb…Nem láthatják ahogy Mirandát a karjaimba cipelem ide oda. Lassan tántorgok a folyosó végéig, miközben fejemet jobbra vagy balra billentve lesem, hogy nehogy észre vegyen bárki is. Ilyenkor, ünnepek alatt Gemma is itt szokott lenni, hogy az igazat megmondjam Ő ilyenkor még ide oda mászkál. Szerencsére most nem találkoztam vele, szóval nyugodtan léphetek be a szobába. Gondoltam… Mély levegőt vettem, mivel nem egészen egyszerű úgy végig menni egy folyosón, hogy a kezembe van valaki. Nagy megkönnyebbülésként éreztem, hogy végre letehetem őt, de ekkor megláttam nővéremet az ágyon ülve, ahogy a plazma tévét leste. Nem is értem, miért pont az én hálószobámba. Mivel erre igazán nem számítottam, így az ajtót nagy lendítéssel nyitottam. Gemma azonnal kérdőre vont, hogy mit keres Mir itt.
-
Hát te meg?
-
Öhm.. Gondoltam meglátogatlak titeket így, ünnepekkor. Nem örülsz?
-
De örülök, de mit keres itt ez a lány? Tudod, hogy anyu és én se csípjük
őt nagyon… Mármint,
szerintem nem kéne itt lennie.
-
Tudom, de..áh mindegy, csak vigyázz had tegyem le.
-
Már itt sem vagyok…
Nagy nehezen
sikerült elkergetnem őt, így hát Mirandát nyugodtan fektethettem le az ágyra.
Perceken belül már nem aludt.
*
Miranda *
Körülbelül 1
órája még egy kocsiban gubbasztottam, most meg egy idegen házban, egy idegen
ágyban. De megnyugtatott az, hogy Harry-t magam mellett tudhattam. De miközben
körbe tekintettem a szobát, felfigyeltem azokra az apró holmikra amik Hazzát
jellemzik. Lassan, de rá jöttem hol is vagyok.
-
Harry,
mit keresek a szüleid lakásába?
-
Gondoltam,
az ünnepekre elhozlak hozzájuk, bár Gemma eléggé ki volt akadva, de mit számít az ő véleménye. –
mosolyodott el.
-
Jó,
de azért mondhattad volna, hogy ide hozol. Tudod nekem is van családom, akik
azt hiszik eltűntem, és ott van Louis. Neki mit mondok majd?! –
aggodalmaskodtam.
-
Le
van rendezve minden, ne pánikolj. – nyugtat miközben egy gyors puszit ad.
-
Most
akkor itt éjszakázunk?
Nem szólt, nem is
bólintott csak némán eltűnt. De perceken belül újra megjelent a telefonjával a
markában.
-
Minek?
-
Örökítsük
meg ezt a napot is.
-
Rendben…
Egy közös kép
csak nem a világ vége, gondolom… A fénykép után elment köszönni a szüleinek.
Gondoltam én is cselekszek valamit, szóval elindultam felfedezni a házat.
Halkan lépkedtem végig, mert néhányan már aludtak. Nem mind ha sokan lettek
volna, de azért a vendégsereg meg volt. Nem szerettem volna megjelenni, mert
azt hiszik én vagyok Harry barátnője és mindent kitálalnak Louisnak.
Lassacskán, de megérkeztem Gemma szobájához is. Az ajtó résnyire volt amin épp
hogy csak betudtam lesni. Ott gubbaszt az ágy közepén és nézi nagy
érdeklődéssel a televíziót. A popcorn-os csomag marka közt pihen, míg a másik
keze bele nem nyúl. Tovább sétáltam óvatosan. Harry szüleinek hálószobájánál álltam.
Az az ajtó nem volt résnyire se nyitva, szóval máshogy kellett behallgatnom.
Tudom, nem szép dolog a leskelődés, hallgatózás, de hozzám híven most is muszáj
volt megtennem. Ha jól hallottam, Hazz és Anne beszélgettek ott. Egyre jobban
érdekelt de csak motyogás hallatszódott. A kulcslyukhoz térdeltem majd azon
keresztül figyeltem be. Itt már érthetőbben beszéltek.
„Harry, ebből még probléma lesz. Vidd
innen ezt a lányt. Unszimpatikus.Nem akarom, hogy egy ilyen lány legyen
melletted. Még elront!!
-
Rendben.
Holnap reggel elküldöm. Nem fogok vele többet találkozni. Ígérem.’’
Mind végig
kihasznált volna? Játszott az érzéseimmel? Többet ér az anyja szava, a
szívénél? Azt hittem szeret… Jobb lesz ha elmegyek, nem kell, hogy a szememhez
vágja, hogy takarodjak a házból. Nincs csomagom, semmi holmim. Egyszerűen
felkapom a táskám és a kabátom. Senki se fog hiányolni. Nem halkan vánszorogtam
ki a lakásból. Egyenesen rohantam. Ki érve az udvarra, nem találtam semmit
amivel elmehetnék. A JEEP kulcsa Hazz zakójában volt. Lassabb kocogásba
kezdtem, mi eléggé nehézkesen ment magassarkúban. Az útszélén sétáltam már, a
sötét, hideg utcán. Sehol egy autó, sehol egy ember. Az utat se tudom.
Szerencsére végig aludtam az egész utat. Segítséget se tudtam kérni, mert lemerült
a mobilom. Percekkel később autó zúgásra figyeltem fel. Hátra fordítottam
fejemet. Megálltam és vártam míg a jármű közelebb ért. Egy vöröses furgon
lehetett ha jól láttam. Nem intettem le, inkább gyalogoltam. Vagy is szerettem
volna. A kocsi lassan gurult mellettem, miközben a sofőr letekerte az ablakot
és kiszólt rajta.
-
Drága,
hát miért sétálsz ilyenkor idekint?
-
Elnézést
uram, de ez igazán nem önre tartozik.
-
Elviszlek,
szállj be.
-
Köszönöm,
nem kell. Haza találok egymagam is.
-
Azt
mondtam, hogy szállj be ebbe a rohadt autóba! Értetted?
2013. december 29., vasárnap
16. fejezet - A végtelenbe...?
Nos. Mivel meghoztam a héten a Karácsonyra ígért részt úgy gondoltam két ünnep között is hozok egyet. /Bele értve, hogy szilveszterkor is jön új rész/. Szóval, elég kevesen jeleztetek vissza az előző résznél, sajnos. Alig jött pipa, komment, új olvasók. Remélem erre a részre ennek a duplája fog jönni. Kellemes ünnepeket! Jó olvasást. xx
A tömeg
észrevétlenül folytatta kecses táncát, míg én Zayn arc mimikáját lestem. Szemei
mintha sötétségbe estek volna, és a levegöt percenként egyre gyorsabban
fujtatta.
- Jól vagy Zayn?
- Te jól vagy?
Mit akart töled ez a szerencsétlen? – szitkozódott.
- Egy Martinira
akart meghívni, de én ellenkeztem, de nem engedte. Magával akart ráncigálni. –
felelem.
- Azért biztos,
hogy jól vagy? Gyere visszakísérlek az asztalunkhoz. Épp egy szerződést írtunk
volna alá…
- Rendben…
Furcsállottam,
hogy senki se kérdezte hol voltam ennyi ideig, vagy, hogy Zayn miért jött el?
De nem is idegesítem őket, inkább nyugodtan írják alá azt a papírt.
-
Miranda,
neked is alá kéne írnod! – szól fel Niall.
-
Minek?
Én nem vagyok a banda tagja..
-
De
viszont Zaynnek a húga vagy s elkell fogadnod, hogy az engedélyük nélkül semmi
családi dolgot nem adsz ki sehova.
-
Rendben,
ezen ne múljon.
A két oldalas
papír lassacskán, de megindult sorba. Percekkel később már az én tenyereim
között szorongattam az iratot. Semelyikük nem olvasta végig, hogy mit írtak
alá. Majd én elolvasom. Az összes szem rajtam tapadt. Kezdetben nem zavart, de
egyre jobban igen. A szöveg végére érve végig néztem az aláírásokat majd én is
megragadtam a középen terülő golyós tollat.
LiamPayn
ZaynMalik
NiallHoran
HarryStyles
MirandaWalt
LouisTomlinson
SophiaCole
Harry marokba
szorította a még bontatlan whiskeys üveget, majd mindenkit kért, hogy tartsák
oda a kis poharukat. Szép este volt, mindenkit boldognak látni egyszerűen
fantasztikus. A falon lógó kakukkos órára lestem és láttam, már túl késő van.
Indulni kéne. Harry felé néztem, mivel a kabátja még mindig nálam díszesedett.
Halkan oda súgtam neki.
-
Harry!
– szólok oda, de ő mintha észre se vette volna.
-
Harry!!!!!
– bököm meg.
-
Mondjad!!
– fordul át felém mosolyogva, valószínűleg egy fontos beszélgetést szakítottam
félbe Niallal.
-
Itt
az öltönyöd, én megyek.
-
Rendben.
Felálltam
csendesen majd a fekete selyem kabátomat magamra terítve indultam kifelé. Talán
észre vették hiányom, talán nem. Vissza pillantás nélkül lépkedtem előre míg
nem valaki elkapta kezemet hátulról.
-
Édes,
nem félsz egyedül menni? – szólt egy rekedt hang. Nem tudtam felismerni ki is
volt, így hát lendületből felpofoztam. Percekkel később megfigyeltem, hogy a
sértett Harry volt. Dühösen fogja orrát és morog. Tenyeremet a szám elé kaptam
majd vártam. Hazza pillanatokon belül kezét elkapva felröhögött.
-
Jól
vagy? Ne haragudj, nem tudtam, hogy te vagy. Úgy röstellem. – magyarázkodok.
-
Had
kísérjelek haza, hozzám.
-
Hozzád?
Félre lökve ment
elém és jelzett szemével, hogy kövessem. Gondolkodás nélkül mentem utána. Udvariasan
ajtót nyitott nekem, és elindult a lakása felé. Gondoltam én. Két kezemet a combomra helyeztem, majd
körmeimmel halk zenélésbe kezdtem. A hó
ugyanúgy esett mint a vendéglőnél. Percről percre a táj egyre fehérebbé vált,
amitől az gyönyörűbb lett. Harry a kesztyűtartóhoz nyúlt és egy fehér tokban rejlő
CD-t emelt ki onnan.
-
Ez a
kedvencem. – szólt föl.
Figyeltem, ahogy
lassan beteszi a lejátszóba a CD-t, majd jobb kezét vissza helyezi a kormányra.
Később én is vissza pillantottam az útra, ami már ködös volt. Egyre jobban
kezdett érdekelni, hova visz, mert az már biztos, hogy nem a lakásába.
-
Harry,
hova viszel? Nem erre kéne menni! Már túl sokáig vagyunk úton.
-
Nyugodj
meg. Még pár óra és ott vagyunk.
-
Pár
óra? Még is elmondanád hol vagyunk?
-
Nem.
Zsebemből
előhúztam a telefonomat, majd játszani kezdtem azzal. Már épp belelendültem
amikor három sípolás után lemerült. „Szuper”. Könyököm neki támasztottam az
ablakhoz majd fejemet rá döntve elbóbiskoltam.
* Harry *
Túl fáradt voltam
azon az este. A volán mögé se szabadott volna így ülnöm, hisz még mindig érződik
rajtam az ital szaga. Bár Miranda nem a barátnőm, de úgy érzem itt az ideje
bemutatnom a családomnak. Amúgy is elszeretett volna menni, meg hát karácsony
van. Remélem nem fog kiakadni emiatt a kis kiruccanás miatt.
-
Azt
hiszem megérkeztünk!
Elfordítottam
fejemet Mir felé, de ő akkorra már aludt. Számat széles mosolyra nyitottam majd
kiszálltam a járműből. Halkan rázártam az ajtómat. Lassan átsétáltam az ő
oldalára majd kiemeltem őt. Megrezzenés
nélkül hagyta, hogy cipeljem. Nem tud átverni, tudom hogy ébren van. Elindultam
a szüleim lakása felé, majd megállva kutattam a kulcs helyét. Szerencsére a
régi helyén találtam...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)